Cikkek


 

ILLÉS-NAPI BÚCSÚ ÉS FALUNAP

 

 

Böhönyének igazából nincsenek népszokásai, népviselete, korán polgárosodott település. Kevés megtartott hagyományai is elkoptak, ilyen volt az Illés-napi búcsú, amikor összegyűlt a falu népe, együtt ünnepeltek a rokonokkal, vendégjárás volt a családoknál. Idővel ez a szokás eltűnt, ezért gondoltunk arra, hogy az idei falunap időpontját áttesszük Illés napjára és felelevenítjük a régi búcsúk hangulatát. Pörögtek-forogtak a ringlisek, a levegőben finom ételek illata terjengett, a gyerekek légváraztak, lovagoltak, lufival, vattacukorral futkostak. Főzőversennyel kezdtük a napot, hogy az elkészült étkekből az érkezőket megvendégelhessük.

A szorgos mesterszakácsok már a délelőtt folyamán munkához láttak, fortyogtak az üstökben a finomabbnál finomabb falatok. Saját készítésű ételeiket a Borbarát Kör, a Brooklyn, a Böhönyéért-Somogyért Egyesület, a Csillagsövény Egyesület, a Halm Bt., a Böhönyei Gézengúz Óvoda Konyhája, az Önkéntes Tűzoltóegyesület, az Önkormányzati Tűzoltóság, a Pitypang Lakásotthon és a Pósa Horgászegyesület tagjai kínálták. A hozzáértő zsűri „Fakanál-díjakkal” és oklevelekkel jutalmazta a csapatokat.

Ebéd után a színpadon az óvodások és az iskolások táncosai után testvértelepülésünk gyermekei népviseletben léptek fel. Majd a környező települések kórusai, nyugdíjas egyesületei következtek. A tízéves fennállását ünneplő Mosoly-mix ismét mosolyt csalt az arcokra, csak úgy, mint a „részeg tűzoltók” bemutatója. Ezzel párhuzamosan meg lehetett tekinteni a „Régi idők járgányait”. Visszatérve a színpadra, a tehetséges Heart and Soul zenekar koncertjétől dübörögtek a hangfalak, majd egy csendesebb műfaj képviselői – Leblanc Győző és Tóth Éva előadásában fergeteges operett összeállítást láthattunk, hallhattunk. Sokak örömére a Dupla Kávé zenekar lépett a pódiumra, megtelt a nézőtér, a közönség lelkesen énekelt és táncolt a zenészekkel. Meglepetés vendégként

Böhönye szülötte, Jáger Kinga tehetségével, gyönyörű énekhangjával kápráztatta el a hallgatóságot. A nap befejezéseként a Zero zenekar húzta a talpalávalót kifulladásig.

A szó szerint forró hangulatú nap levezetéséért szeretnénk köszönetet mondani segítőinknek, és műsorvezetőinknek, név szerint Papp Lillának és Németh Imrének.