1956-os emlékmű Böhönyén
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára az ’56-os Emlékbizottság által közzétett pályázaton Böhönye Község Önkormányzata támogatást nyert „Büszkeségpont” létrehozására.
Az emlékmű a Központi Parkban kerül elhelyezésre olyan meglévő emlékművek mellé, amelyek a nemzeti sorsfordulókat szimbolizálják, arról tanúskodnak, hogy Magyarország népe vérrel adózott a szabadságért és az igazságért.
A felállítandó obeliszken az emlékév jelképe, egy megdöntött, nemzeti színű lyukas zászló mellett a következő felirat olvasható majd: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”. Maradandó és örök emléket kívánunk állítani az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak.
Az emlékmű létrehozását az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.
Önkormányzati hírek
Tisztelt Böhönyei Lakosok!
Az augusztusi hírlevélben foglaltakat szeretném kiegészíteni, a befejezett munkálatainkról örömmel tájékoztatni Önöket.
Az Illés-napi búcsú és falunapunkönzetlen támogatóinak szeretnék ismét köszönetet mondani a faluújságunk hasábjain is, nagyra értékelve, méltányolva segítségüket, amellyel számottevően hozzájárultak sikeres rendezvényünkhöz:
Balaton Drink Kft., Balaton Ker-Tész Szövetkezet, Böhönye Község Önkormányzata, Böhönye Községi Sportegyesület, Böhönyéért-Somogyért Egyesület, Böhönyei Gézengúz Óvoda, Böhönyei Gézengúz Óvoda Konyhája, Böhönyei Önkéntes Tűzoltóegyesület, Böhönyei Szabadság Mezőgazdasági Zrt, Claessens Peter, Csikós Zsuzsanna, dr. Cifra Árpád, Csillagösvény – Böhönye a Határon Túli Magyarokért Egyesület, Európa Pék Kft., Ferrokov Kft., FZT Bt. (Fekete Sándor), Halm Elektrotechnika Bt., Havik Kft. (Hajdu Zoltán), Horváth László, Joe-Shop Kft., Kommunális csoport, Községi Könyvtár és Művelődési Ház, Lagroland Kft., Leopold Judit, Marcali Coop Zrt., Máté József Imre, Máté Róbert, Molnár Ágnes, Molnár János, Önkormányzati Tűzoltóság, Pannon-Gáz 99 Kft., Papp Sándor, Pesti Attila, Pintér Sándorné, Pitypang Lakásotthon, Polgárőr Egyesület, Pósai Horgászegyesület, Rádics Ferenc, Rendőrség, Somogy Takarék Szövetkezet, Stropek László, Szabó Zsolt, Szociális Alapszolgáltatási Központ, Tóth Attila, Tóth Zoltán, Vezdén Pál, Zso-Va Kft. (Kulcsár Zsolt).
Beadtuk pályázatunkat a Hivatal energetikai felújítására,amelynek megnyerése esetén az épület hőszigetelése, fűtésrendszere korszerűsödik, külső homlokzata megújul.
Mobilitási pályázatunkis beadódott, ahol egy autómentes napot hirdetünk meg szeptember 16-22-ig fiataloknak, időseknek egyaránt, kerékpártúrával egybekötve.
A Sport- és szabadidőparkraszintén pályáztunk, a községi sportpályán kerülnének elhelyezésre a szabadtéri sporteszközök. A sportöltözőbe a gáz bevezetésea napokban fejeződött be.
Bővítettük a klimatizált helyiségekszámát az orvosi rendelőkkel, várókkal. Sikerült egy jó állapotú Citroen Jumper kisteherautótvásárolnunk, amely áruszállításban a lakosság rendelkezésére is áll.
A megtermelt zöldségeket továbbra is kedvezményes áron kínáljuk Önöknek megvételre a kommunális csoportban és a piacon, hétköznapokon, 7- 14 óráig.
Hibabejelentésüket,a település üzemeltetésével kapcsolatos kéréseiket, észrevételeiket a 30/701-8951 számon tehetik meg továbbra is, a 85/522-008 mellett.
A buszváró épületét rendbe tettük, az üzlethelyiségét kiadásra hirdetjük meg, várjuk az érdeklődőket. A járda rendbetétele, térkövezése befejeződött, amely kiegészült a Könyvtár előtti résszel is.
Szeretnénk újabb utcák járdaépítésével, térkövezésével folytatni. A Bem utcamart aszfaltozásaszeptember elején szintén megtörtént.
A 2. világháborús emlékműkörnyezetét is megszépítjük, térkőburkolattal látjuk el, ezt követi a központi park „útja”.
Büszkeségpontpályázaton is szeretnénk indulni, az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére.
Idén is beadjuk a BM-tűzifaigénylésünket, az arra jogosultak számára megteremtve a lehetőséget a téli tűzifa kiegészítésére.
Emellett biztosítunk még tüzelőta rászoruló családoknak a tél beállta előtt, segítve megélhetésüket.
A Hivatalinformatikai korszerűsítését szintén pályázati forrásból szeretnénk megoldani.
A tanévkezdéstÖnkormányzatunk a tavalyi évhez hasonlóan, természetbeni támogatás formájában segítette, kiterjesztve a kört, az óvodás korú gyermekektől a felsőoktatásban tanulókig bezáróan.
A „Virágos gondozott porta”címet a civil szervezetek bevonásával idén is megkaphatták mindazok, akiknek szép, gondozott az udvaruk, házuk. Köszönet érte, hogy munkájukkal településünk összképét is szebbé tették.
Új táblát kaptak:
Németh Józsefné, Nagy László, Zalai Zoltánné, Vörös László, Reitberger Wilfried, Kiss Tiborné, Takács István, Vida Tibor, Balogh László, Kertész Istvánné, Pánovics László, Dr. Savanyó József, Szente Ferenc, Bakai Lajosné, Dr. Hajdu Enikő, Kiss László, Szente Lajos, Fekete Imréné, Merkei Sándorné, Bódis István, Klauz István, Vas József, Magyar Ferencné, Horváth László, Horváth Zoltán, Riba László, Dr. Cifra Árpád, Kiss Lajos, Demes Ferencné, Peresztegi Béla, Takács József, Juhász Márta.
Emléklapot kaptak (meglévő tábla mellé):
Göncz Gábor, Bencze Andor, Buruian Béla, Vörösné Pécsek Zsuzsanna, Pintér József, Garai Ferenc, Wolf Peter, Kulcsár Ferenc, Farkas Imre, Negyedes Lászlóné, Lábas Etelka, Klauz Jánosné, Nagy Tamás, Kiss József, Nagy Piroska, Horváth Ferenc, Rádics Zsolt, Káplár Ferenc, Bősze Józsefné, Király Tibor, Hosszú László, Bóka Lajos, Szabó Jánosné.
Augusztus 20-án, állami ünnepünkön, már második alkalommal átadtuk a „BöhönyeDíszpolgára” és a „Böhönyéért” elismeréseket.
A kitüntető címeket képviselőtestületünk megbecsülése és tisztelete jeléül 2016-ban a következőknek ítélte oda:
Böhönye Posztumusz Díszpolgára: Vörös József esperes-plébános,
Böhönyéért elismerés: Böhönye Községi Sportegyesület
Böhönyéért elismerés: Halm Elektrotechnika Bt.
Böhönyéért elismerés: Gönczöl György zenepedagógus, karnagy
Életművükhöz, munkásságukhoz, hitelességükhöz gratulálunk.
Szeptember hónaptól kezdődően a Művelődési Házbankéthetente kézműves foglalkozásokat tartunk a kötés, horgolás, varrásiránt érdeklődőknek. A klubot Nagyné Kollár Irma vezeti. Indult: 2016.09.07 (szerdán) 17 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Pályázati segítséggel „számítógépes” ingyenes tanfolyamotszervezünk a Községi Könyvtár és Művelődési Házban.
A hallgatók a tabletet, amin tanulnak, ajándékba kapják a képzés végén.
2016.09.21-én 17.00-kor Fórumot tart Móring József Attila képviselő úr, a betelepítési kvóta elleni népszavazásról, térségünk aktuális kérdéseiről, a közügyeink iránt érdeklődő lakosokat tisztelettel várjuk.
2016.10.02-án, vasárnap, a népszavazáson való részvételre kérünk mindenkit.
Az Idősek Világnapjáhozkapcsolódó rendezvényeinken megbecsülésünk és tiszteletünk jeléül hívjuk és várjuk nyugdíjasainkat és a szépkorúakat.
Időpontok: 2016.10. 07.(péntek), 16 óra, ill. a szépkorúaknak 2016.10.10.(hétfő) 16 óra.
Szeretettel várunk mindenkit!
Böhönye, 2016. 09.12.
Tisztelettel: Zsoldos Márta Piroska
Móring József Attila országgyűlési képviselő a népszavazásról
Miért tartja fontosnak, hogy a választókerület polgárai elmenjenek a szavazásra?
Európa soha nem látott mértékű bevándorlással néz szembe. Csak tavaly 1,5 millió bevándorló érkezett kontinensünkre és további milliók akarják követni őket a jobb megélhetés reményében. Ha nem cselekszünk, ez a népvándorlás szétfeszítheti Európát. A bevándorlás beláthatatlan következményekkel jár. Az elmúlt hónapok eseményei bebizonyították, hogy a bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés van. A kényszerbetelepítéssel megváltozna Európa, így Magyarország etnikai, kulturális és vallási összetétele. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a migránsok döntő többsége nem hajlandó alkalmazkodni az európai szokásokhoz. Különösen aggasztó, hogy a bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a nők elleni zaklatások száma. Meg kell védeni a gyermekeinket, családjainkat, kultúránkat, országunkat!
A népszavazás a legjobb módja annak, hogy Brüsszel tudtára adjuk, mi nem kívánunk a migránsokkal együtt élni!
Mi tesz a Fidesz a választókerületben, hogy felhívja az emberek figyelmét a szavazáson való részvételre?
Választókerületben fórumokat tartunk a kötelező betelepítési kvóta veszélyeiről, továbbá az Országjárás elnevezésű program keretében vendégeket is hívtunk, így szeptember 14-én, Marcaliban dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, valamint szeptember 20-án, Balatonbogláron Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár tartott előadást a bevándorlás veszélyeiről, problémáiról. Választókerületben több helyszínen kint vagyunk az utcákon, standjainkon lehetősége nyílik szimpatizánsainknak aláírásukkal támogatni kezdeményezésünket, valamint igyekszünk megválaszolni a felmerült kérdéseket, és bővebb információt adó szórólapokat is osztogatunk.
Miért kell nemmel voksolni?
A kényszerbetelepítés jogtalan. Brüsszel nem kérte ki az európai emberek véleményét, így a magyarokét sem. Az is elfogadhatatlan, hogy Brüsszel a nemzeti parlamenteket megkerülve hoz olyan döntéseket, amelyek évtizedekre meghatározhatják Európa sorsát. A kényszerbetelepítés veszélyezteti kultúránkat, a magyar emberek biztonságát, ezt nem engedhetjük.
Mit üzennek ezzel a szavazók a kormánynak, a politikusoknak, az EU-nak?
Az üzenet egyértelmű, köszönjük, de nem kívánunk együtt élni a bevándorlókkal. Nem szeretnénk, ha kényszerbetelepítés következtében több ezer migránst küldenének hazánkba, s kényszerítenék őket letelepedésre úgy, hogy elsődleges úti céljuk Németország volt. Nem kívánunk együtt élni velük és valószínűleg ők sem velünk. Betelepítésük beláthatatlan következményekkel járna. Sikeres népszavazás esetén egyértelművé tehetjük Brüsszel számára, hogy a magyar emberek elutasítják a kényszerbetelepítést és a brüsszeli politikát. Nagyon valószínű, hogy példánkat más országok is követik majd.
Mit tapasztal, a választókerületben, foglalkoztatja az embereket a téma? Hogyan vélekednek?
Szerintem alapvetően három választ adnak az emberek. A választók többsége egyetért a kezdeményezéssel, gyermekeik, családjaik, unokáik a jövő generációjának és kultúránk védelme érdekében maximálisan támogatják a kezdeményezéseinket és alig várják az október 2-i népszavazást. Akadnak, akik a liberális média torzító tudósításainak hatására háború elől menekülő szerencsétleneket látnak a migránsokban. De kérdezem én: honnan van egy földönfutó menekülőnek 5-6 ezer eurója az embercsempészek számára? A harcok elől miért életerős fiatalemberek menekülnek tömegével, a nőket, gyerekeket, öregeket ott hagyják az életveszélyben? És vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy őket ez a probléma közvetlenül nem érinti, pedig tévednek. A migránsok kötelező betelepítésének napjától egyikünk sem lenne biztonságban, éljen bárhol az országban.
Előfordultak-e migránsokkal kapcsolatos publikus ügyek, események a vk. területén? (pl. Márián is láttunk többször a központi strandon burkiniben fürdő nőket, ill. a Mária Hotelben tucatnyi migráns lakott egy ideig.) Ha igen, mi volt ezek következménye?
Választókerületemben nem volt konkrét, hozzájuk köthető atrocitás, viszont tömeges megjelenésük több településen is félelmet keltett. Az, hogy ideiglenes szálláshelyeiken, illetve az őket szállító tömegközlekedési eszközökön mit hagytak maguk után, csak megerősíthet minket abban, hogy ilyen kultúrával rendelkező emberekkel nem kívánunk együtt élni.
Mi várható, mire számíthatunk, ha akár az igenek, akár a nemek száma lesz nagyobb?
Mi, magyarok mindig népszavazáson döntöttünk a jövőnket érintő legfontosabb ügyekben, így a NATO-és EU-csatlakozás kérdéséről. Így lesz október 2-án is. A népszavazás a legjobb módja, hogy üzenetet küldjünk Brüsszelnek: ez így nem mehet tovább. Ha elegen veszünk részt a népszavazáson, akkor a bürokraták nem folytathatják majd eddigi veszélyes politikájukat és talán a többi európai ország is ráébred, a probléma hatalmas, talán még nem késő tenni ellene. Példaként járhatunk elől, nem titkolt vágyunk, hogy lesz olyan európai ország, aki példánkat követve felemeli hangját Brüsszel politikája ellen.
Milyen eredményre számít a választókerületben?
Reményeim szerint sikerre visszük a népszavazást, hisz pártállástól függetlenül mindannyiunk közös érdeke, hogy egy élhető Európában, magyarok lakta Magyarországon biztonságban élhessünk és nevelhessük gyermekeinket, unokáinkat. Az október 2-i népszavazás nem a pártokról szól és nem a belpolitikai küzdelmeinkről. Az a tét, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, családjainkat, kultúránkat és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot.
Kérem Önöket, menjenek el, és október 2-án szavazzunk mindannyian NEMMEL!
HIRDETMÉNY
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE
ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁST
TŰZÖTT KI.
A népszavazásra feltett kérdés:
„Akarja-e, hogy az Európai Unió
az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is
előírhassa nem magyar állampolgárok
Magyarországra történő kötelező betelepítését?
A SZAVAZÁS NAPJA:
2016. OKTÓBER 2.
A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART.
NÉVJEGYZÉK
A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről
2016. augusztus 15-ig értesítést kapnak.
SZAVAZÁS
A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár személyesen szavazhat.
A szavazás napján lakóhelyétől távol tartózkodó választópolgár
belföldönaz általa megjelölt településen átjelentkezéssel,
külföldönMagyarország külképviseletein adhatja le szavazatát.
Átjelentkezést 2016. szeptember 30-án16.00 óráig,
a külképviseleti névjegyzékbevételt 2016. szeptember 24-én16.00 óráig
lehet kérni a valasztas.huoldalon, illetve levélben vagy személyesen
a lakóhely szerint illetékes helyi választási irodától.
Részletes tájékoztatásért látogassa meg a valasztas.huweboldalt,
vagy forduljon a polgármesteri hivatalban működő választási irodához.
Nemzeti Választási Iroda
Illés napi búcsú és Falunap
A hagyomány szerint Illés napján tartották a búcsút elődeink, amely mára már kikopott a szokásaink köréből. A falunapot erre a jeles napra tűztük ki, hogy legyen ismét vigasság, gondtalan szórakozás a településünkön.
Illés napja
Illés az Ószövetség legnagyobb prófétája, akit Éliás néven is ismernek. Mind a keleti, mind a nyugati egyház szentként tiszteli. A Biblia tanúsága szerint Illés, aki Áháv király uralkodása idején fellépett a bálványimádás ellen, a bálványt tisztelő király bosszúja elől bujdosni kényszerült, és ebben az időben, csodálatos módon, egy holló táplálta.
Miután Isten a király bálványimádása miatt többéves pusztító szárazságot bocsátott az országra, csak Illés könyörgése adott esőt, ezzel is jelezve a próféta igazát. Illést az Isten tüzes lovak vontatta tüzes szekéren magához ragadta az égbe. Sok vidékünkön Illés szekerének nevezik a Göncölszekeret.
Népi hagyomány szerint Illés, az Isten megbízatása alapján, rendet csinált az égben, ledobálva onnan a méltatlanná vált kevély angyalokat, és azóta is villámokat szór a rossz angyalokra és gonosz emberekre.
A néphit szerint Illés küldi a nagy nyári zivatarokat, az égiháborút, különösen neve napja táján. Talán ezért e napon - félve a villámcsapásoktól - általában nem arattak. Amikor pedig megzendült az ég, azt mondták, „Illés hordókat gurigáz az égben...", vagy, hogy „Illés most is a sátánnal csatázik".
Illés-napi kiállítás
A tavalyi évhez hasonlóan idén is két kiállítással vártuk látogatóinkat. Kézimunka kiállítást rendeztünk be a Szociális Alapszolgáltatási Központ kiállítótermében helyi alkotók munkáiból. Köszönetet mondunk nekik, hogy alkotásaikat rendelkezésre bocsátották: Bácsiné Nemes Zsuzsanna, Nagyné Kollár Irma, Tóth Gábor Lászlóné.
A Községi Könyvtár és Művelődési Házban „Kegyhelyeink” címmel kiállítást készítettünk, Steiner Józsefné Nagyatádi képeslap gyűjtő anyagának felhasználásával. A kiállítást Grujber Zsolt atya nyitotta meg.
Minden település számára fontos helyi ünnep a falunap. Ez az az alkalom, amikor összegyűlnek a falu lakosai, hogy megálljanak egy pillanatra a napi rohanásban, és örüljenek az életnek, örüljenek egymásnak. A falunapok megszervezése nem kis feladat, hiszen egy napba kell sűríteni mindent. A falunap legyen érték, értékes programokkal. A falunap legyen szórakozás, vidámsággal, mulatsággal. A falunap szóljon a fiataloknak, és szóljon az idősebbeknek is. Természetesen a falunap a gyerekeké is, játékkal, élményekkel fűszerezve.
Szentmisévelkezdtük az ünneplést, majd a falu határában felállított kettős keresztszentelésre került sor. A mindkét egyház részéről megáldott, apostoli kettős kereszt jelképezi számunkra,"Isten, Család, Haza"egységét, és szeretetét. A kettős kereszt felállítása Máté József és családjának felajánlásából valósulhatott meg.
A sportpályán, a falunap helyszínén már előző naptól szorgos kezek dolgoztak, hogy minden készen álljon a megnyitóra. Sikerült feleleveníteni a régi búcsúk hangulatát: kirakodóvásár, körhinták, lufik, vattacukor édes illata idézte meg. A főzőversenyrejelentkezők szorgos csapatai 12 órától sürögtek-forogtak a kondérok körül. A levegőt ínycsiklandozó illatok töltötték be. Az elkészült étkeket a csapatok: Csillagösvény-Böhönye a Határon Túli Magyarokért Egyesület, Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Önkormányzati Tűzoltóság, Pitypang Lakásotthon és a Nagyszakácsi kis kukták, Böhönyei Gézengúz Óvoda, Pósai Horgász Egyesület, Varászló Önkormányzata, Nagybajomi Baráti Társaság, Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Vése, Böhönyei Gézengúz Óvoda Konyhája, Böhönyéért-Somogyért Egyesület és a Böhönye Községi Sportegyesület maguk kínálták az ételeket az érkezőknek. A zsűri a már hagyománnyá vált „Fakanál-díjjal” és oklevéllel ismerte el a csapatok munkáját.
Közben megtekinthettük a Somogyi Veterán Járműegyesület autóinak kiállítását, felvonulását.
A finom ételek elfogyasztása után a figyelem a színpadra terelődött, hiszen a polgármester asszony és Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének megnyitó beszéde után, a Baglas Fundamentum Táncegyüttes színvonalas bemutatójában gyönyörködhettünk. Őket társastánc bemutató követte, majd a szomszédos települések nyugdíjas egyesületeinek kórusai, táncosai léptek a színpadra és a kommunális csoport frissen debütált tánckara.
Nagyon nagy sikere volt az óvodások „Divatbemutató” című produkciójának. Ezúton is szeretnénk megköszönni, a fellépőknek, az óvónőknek az önzetlen munkájukat.
A gyermekeknek a nap folyamán ingyenesen rendelkezésre állt a légvár, vártuk őket kézműves foglalkozásra, arcfestésre, lufihajtogatásra.
A színpadon folyamatosan követték egymást a fellépők, a Royal Dance Sings operettekkel és slágerekkel varázsolta el a közönséget. Sokak számára népszerű Sós Fecó és Hencsy forró hangulatot teremtett, a szó szoros értelmében, még a hangfalak is égtek, no nem a lelkesedéstől, csak a hangerőtől.
Kicsit nyugalmasabb vizekre evezhettünk Varga Feri – Balássy Betty jól ismert duójával. Gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt szórakoztató műsort adtak elő. A közönségből többen táncra is perdültek.
A jó hangulat folytatódott az este folyamán is, a nap befejezéséig a Zero zenekar muzsikájára rophatták a táncot a fáradhatatlan lábú ifjak és kevésbé ifjak.
A pergő, jó hangulatú nap levezetéséért szeretnénk köszönetet mondani segítőinknek és a műsorvezetőnek, György-Dávid Valentinnak. Itt az újság lapjain is köszönetet mondunk támogatóinknak!
Dr. Savanyó Józsefné
intézményvezető
Államalapításunk ünnepe – Augusztus 20.
Az Államalapító Szent István tiszteletére szervezett megemlékező műsor a hagyományokhoz híven a római katolikus templomban került megrendezésre.
Az államalapítás ünnepe egybeesik az aratás végével és az új kenyeret is ekkor ünnepelhetjük. A kenyér a magyar ember számára mindig is az életet, a megélhetést, az otthont jelentette. Azzal, ahogyan nemzeti szín szalaggal átkötött kenyérrel ünnepelünk, kifejezzük, hogy a haza és az élet összekapcsolódik. Az ünnepi szentmise kenyérszenteléssel és a Magyarok Nagyasszonya Kórus közreműködésével valósult meg. Ezt követte Zsoldos Márta Piroska polgármester asszony köszöntője, majd Bartha Attila református lelkész mondott áldást e nap tiszteletére.
Zsoldos Márta Piroska polgármester köszöntője:
Tisztelt Ünneplők! Tisztelt Kitüntetettek!
Amikor augusztus 20-a, államalapító Szent István királyunk ünnepe alkalmából kitüntetést adunk és kapunk, akkor ez szükségszerűen kötelez bennünket arra, hogy hozzámérjük magunkat ahhoz a műhöz, mely ezer évvel ezelőtt készült. Persze a mérce nagyon magas, de ha alatta maradunk is, mégis megkérdem: szabad-e kevesebbet akarni ebben az országban, ezért az országért, ezért a nemzetért, mint amit Szent István akart és tett?
Az életműnek titkát megfejteni, fejtegetni sokféle módon lehet, és kell is. A mai elismerések arra adnak lehetőséget, hogy odafigyeljünk egy olyan összefüggésre, mely minden megérdemelt díjnak, kitüntetésnek sajátja kell, hogy legyen, s amely összefüggést Szent István életműve is közvetít. És ez nem más, mint a személyiség és az alkotás egysége. Az élet és a mű együtt az életmű. Az ember és a teljesítmény. És ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy ő is csak emberből van. Szent István is emberből volt, és mégis életében a személyes döntés és az uralkodói tettek egymásra találtak, egymást erősítették. Amit az országnak akart – a keresztény hitet -, azt saját, személyes útjának is tekintette, saját személyes útjának is választotta, és fiának is ajánlotta apai bölcsességgel és szeretettel.
Amit mi ebből tanulhatunk: ha ott állunk teljes akaratunkkal, hitünkkel, életünkkel a mögött, amit teszünk, amit csinálunk, ami a munkánk, ami a szenvedélyünk, akkor abból hiteles alkotás lesz, akkor az megragadja a körülöttünk élőket, akkor annak hatása lesz a világra, akkor annak hatása lesz a hazánkra, melyben élünk. Az életnek csak az önfeláldozó munka, a szolgálat adhat értelmet.
Bár az ember mérlegel, amikor alkot, amikor gyógyít, tanít, sportol vagy házat tervez; mérlegeli, hogy mi jön vissza ebből, lesz-e ennek kinyerhető haszna – ez természetes. De ha csak ezt tartaná szem előtt mindenki, hogy milyen személyes haszna lesz, hova jutna az ország, hova jutna a világ?
A haza mi vagyunk a hétköznapokban és az ünnepi pillanatokban is. Akkor is, amikor elbizonytalanodunk, mert nem kapunk visszaigazolást a munkánkról közösségtől, de akkor is, amikor a közösségünk elismeri a tevékenységünket. Kitüntetése sokaknak lehet, de dicsőség csak annak jár, aki valóban méltó rá. Az igazi megdicsőülés nem a piros szőnyegen vár az emberre, hanem az emberi kapcsolataiban, a munkahelyén, a szerettei között. A díj tehát akkor teljesíti be önmagát, ha a környezetünkben élők visszaigazolják azt. S ehhez kevés a teljesítmény. Ehhez kell személyiség, a hiteles ember, aki hisz abban, amit tesz. Az ember természetes veleszületett igénye, hogy a nagyobb közösség, a társadalom értékén és rangján fejezze ki róla alkotott véleményét, méltányolja átlagon felüli teljesítményét.
A tavalyi évhez hasonlóan önkormányzatunk idén is adományozott „Böhönyéért” és „Böhönye Díszpolgára” kitüntető címeket. „Böhönyéért” díjat a Böhönye Községi Sportegyesület, a Halm Elektrotechnika Bt. és Gönczöl György vehetett át. Böhönye posztumusz díszpolgára Vörös József esperes plébános lett.
A díjak átadása után a nagyatádi Czindery Szépmíves Céh verses, zenés ünnepi összeállítását tekintették meg a résztvevők, majd Tóth Gábor és Tóth Mihály képviselő urak elhelyezték az emlékezés koszorúját a Szent István szoborhoz.
Az alábbiakban a kitüntetettek méltatását olvashatják.
Böhönye Díszpolgára – Vörös József esperes plébános
„Emberé a munka, Istené az áldás. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői”. Áldás volt Vörös József esperes-plébános Úr munkáján, akit templomépítő atyaként ismerünk, újratemetésére Grujber Zsolt plébános úr kezdeményezésére 2014. november 29-én került sor. 1922-1948 között szolgált Böhönyén.
Ő kezdte el a Böhönyei nagytemplom építését, amelynek kertje most végső nyughelyéül is szolgál. 1943. október 24-én rakta le a templom alapjait. Közben angol gépek jelentek meg és bombáztak. Az egyik tanító elkiáltotta magát: „Bomba”. A nép szétszaladt, csak a papság és néhány hősies hívő maradt ott. A bomba valóban leesett Lászlómajor környékén.
A plébános a háború alatt mindvégig ott maradt a hívek között, míg több környékbeli plébános elmenekült a heves harcok miatt. 1945-ben megmentette a református templomot, mert a németek fel akarták robbantani. A nála elszállásolt német katonák által sikerült ezt megakadályozni.
1948-ban a veszprémi püspök tiszteletbeli esperessé nevezte ki a háború alatti hősies helytállásáért.
1948. január 6-án lett rosszul az Illés templom sekrestyéjében. Közel egy óra hosszat pihent a sekrestyében, majd erőt vett magán és elvégezte a vízkereszti szentmisét. A szentmise után azonnal a Marcali kórházba szállították.
1948. január 8-án gyomorrákban halt meg. Szenvedéseit türelemmel viselte. 1948. január 11-én volt a temetése, ekkor már álltak az új templom falai és a tető is kész volt.
Az új templom falai között ravatalozták fel.
Böhönye Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 142/2016.(V.24.)Kt. határozatával, megbecsülése és tisztelete jeléülVörös József esperes-plébános részére a Böhönye díszpolgára kitüntető címet és oklevelet adományozta, melyet hozzátartozói, Vörös Istvánné és Vörös Huba vettek át.
Böhönyéért díj – Böhönye Községi Sportegyesület
Szent-Györgyi Albert mondtaegy 1930-ban elhangzott előadásában a következőket:
„A sport, az nem csak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Itt a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre és mindenekelőtt a „fair play” a nemes küzdelem szabályaira.
Böhönye községben a sportélet megindulása Tímár-Balogh János gyógyszerész – mint mecénás nevéhez fűződik.
1921-ben az ő kezdeményezésére hozták létre a labdarúgó csapatot. A működéséhez szükséges feltételek ekkor még kezdetlegesek voltak.
A labdarúgó pályát a gróf Festetics-féle hengermalom feletti vásártéren létesítették.
A jelenleg működő sportpályát az 1930-as években alakították ki, a régi pályától nyugatra. Ebben az időben a megye egyik legjobb füves pályája volt.
A játékosokkal a Budapestről Böhönyére költöző Gregó István foglalkozott. Ő maga is aktív játékosa volt a csapatnak. A labdarúgó csapat, a játék rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Ekkor még a csapat szervezett, rendszeres bajnokságban nem vett részt. Alkalomszerű, barátságos mérkőzéseket játszottak a szomszédos községek csapataival.
Gróf Festetics Sándor mint lelkes sportkedvelő, hatalmas támogatásokat nyújtott a böhönyei sportnak:
A csapat utazásairól gondoskodott a szomszédos községekbe. Minden évben elszállította a csapatot Dégre, a másik birtokára, ahol barátságos mérkőzést játszottak a helyi csapattal.
Hozzájárult a csapat sport- és szakmai felszerelésének beszerzéséhez.
Két teljes garnitúra felszerelést vásárolt.
Öltözőt és szertárt is rendelkezésre bocsátott.
Az 1928-ban megalakult a böhönyei Levente Sportegyesület, amely a következő szakosztályokkal működött:
atlétika, birkózás, labdarúgás.
A labdarúgó csapat menedzsere Vörös József cipész kisiparos, képzett játékvezetője Horváth István volt. Strausz Lajos tanító, a csapat főoktatója volt, aki a heti két edzést kötelezővé tette. 1938-ban beneveztek a Dunántúli Délnyugati Alszövetségbe, de a teljes fordulót nem tudták lejátszani, mert a bevonulások miatt a csapat jelentős része hiányzott.
Az ifjúságot összetartó levente-élet idején érte el Böhönye község sportja a tetőfokot 1945 előtt, melynek a II. világháború vetett véget. A háború megrázkódtatásai után Strausz Lajos nevéhez fűződik a labdarúgó szakosztály talpra állítása. Ebben a munkában segítették:
(Pali) Bakos József Sportkör elnöke
Gregó István edző (MÉK vezető)
Pandur László Téglagyár vezető
Lapath Géza TÜZÉP vezető
Fábos János géplakatos
A tudatos és fegyelmezett munka a bajnoki cím megszerzéséhez vezetett.
A sikercsapat játékosai:
Szabó László, Nyers István, Pálos József, Borsfai István, Csima József, Pokorni Lajos, Ivelics János, Beck Zoltán, Füsi Lajos, Varga László, Répási Imre, Tamás István, Tóth János, Vörös János, Kiss Gyula, Szita János, Papp Gyula, Vörös Lajos, Varga Imre, Szalai Sándor.
1957-58-ban Böhönye a Megyei I. osztályban játszott. Az új sportköri vezetés tagjai:
Lukics László elnök helyi sütőipari cég vezetője
Zóka József szakosztályvezető VB elnök
Szabó György szakosztályvezető FMSZ elnöke
Pandur László edző Téglagyár vezetője
1962-64-ben a járási bajnokságban szerepelt a csapat, 1962-ben sikerült megnyerni a bajnokságot.
Az egyik legrégebbi csapatfotó
A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség döntése alapján bevezették a Megyei II. osztályt, amelybe Böhönye is bejutott. Ebben az osztályban szerepelt a csapat 1978-ig, amikor lejjebb került a tabellán.
Felnőtt csapat 70-es évek vége
1998-ban az új vezetőség elhatározta, hogy a csapatot, ha kell, vidéki játékosokkal megerősítve is, de ismét fel kell juttatni a Megyei II. osztályba. Ennek szellemében megerősítették a szakmai munkát, nagy gondot fordítva az utánpótlás nevelésére is.
Ezt a célt 2000-ben sikerült elérni. Ezzel párhuzamosan újjá alakult a női kézilabda szakosztály is, ami 5 éven át működött a legalacsonyabb osztályban.
2004-ben új vezetőség alakult, a sportkör elnöke azóta is Biró Attila. A labdarúgó csapat 2006-ban osztályt váltott, sikerült kiharcolni a Megyei I. osztályban való indulást, ahol három évadon át vitézkedtek a Böhönyeiek.
Megyei 1. osztályba jutott csapat 2005/2006
A felnőtt csapat jelenleg a Somogy megyei II osztály déli csoportjában szerepel, ahol az előző években egyszer bajnoki címet és csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően, egyszer második helyet ünnepelhetett. Ezzel mindkétszer kiharcolta a csapat a Megyei 1. osztályban való indulást, de sajnos pénz és utánpótlás hiányában nem indultak a magasabb osztályban.
A 2000-es években az utánpótlás nevelésére is nagy hangsúlyt fektetett az egyesület. A serdülő csapat csoportjában egyszer harmadik helyezést ért el. Az ifjúsági csapat pedig háromszor ünnepelhetett bajnoki címet 2005-ben, 2006-ban és 2013-ban. Mindezek mellett a pálya és környéke is szépen fejlődik, hiszen pályázati támogatásból 30 millió forint összegű beruházás valósulhatott meg, amelynek mind az egyesületben sportoló és a csapatnak szurkoló emberek kényelmét és szórakozását szolgálják.
Böhönye egyik legnagyobb múltú, legtöbb embert megmozdító egyesülete idén ünnepli fennállásának 95. évfordulóját.
A 2012/2013-as évad Megyei 2. osztályának felnőtt bajnokcsapata
A 2012/2013-as éves Megyei 2. osztályának bajnok ifjúsági csapata
Böhönye Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 144/2016.(V.24.)Kt. határozatával, megbecsülése és tisztelete jeléülBöhönye Községi Sportegyesület részére a Böhönyéért kitüntető címet és oklevelet adományozta, melyet Biró Attila, az egyesület elnöke vett át.
Böhönyéért- díj kitüntetettje – Halm Elektrotechnika Bt.
A Halm céget 1957-ben Richard Halm alapította a németországi sváb Baltmannsweilerben gyújtó kondenzátorok gyártására. A családi vállalkozás jelentős fejlődésen ment át az elmúlt 59 év alatt. A céget mára a harmadik generáció irányítja.
Röviden a böhönyei üzemről.
Hosszas magyarországi keresés után a Richard Halm Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy Böhönyét választják az új kelet-európai gyártás helyszínéül. 1995-ig a termelés csak Németországban folyt. A piaci verseny erősödése és a németországi költségek növekedése miatt olcsóbb, költségtakarékosabb gyártásra volt szükség. A felbomlóban lévő szociális országok ideális helyszínnek tűntek a tőkés vállalkozások számára ipartelepítési céljaik eléréséhez.
1994-re a településen található ipari létesítményekben a termelés megszűnt, így szabad, de szakképzetlen munkaerő állt rendelkezésre. Az infrastruktúra területén Magyarországon komoly elmaradások voltak: szennyvíz hálózat, vezetékes ivóvíz, gáz, telefon, bankautomata egyaránt hiányzott a településen. Az önkormányzat akkori vezetése gyorsan felismerte, hogy nem szabad lemondani egy németországi befektetőről, így minden feltételt biztosított az új zöldmezős beruházáshoz.
Első ütemben 1995-ben elkészült az 550 négyzetméteres gyártócsarnok, a 270 négyzetméteres irodahelyiség és étkező. A további években egy 1100 négyzetméteres üzemcsarnok építése valósult meg.
Ez a dinamikus fejlődés a 2000-es évek elejétől megtorpant. Ebben az időben 180 főt foglalkoztatott a cég. A megtorpanásnak több oka volt, a legfontosabb a szakképzett munkaerő hiánya, amely elengedhetetlen feltétele lett a magas szintű, jól irányított minőségi gyártásnak. Ekkor a Halm vezetői a további fejlesztést a romániai Zsombolyán tervezték, ahol a közelben fekvő Temesváron megfelelő szakember képzés volt a villamossági és elektronikai területen. A termelés egy része is Romániába került, így a böhönyei üzem dolgozóinak száma 140 – 150 főre csökkent.
Az üzem vezetése időben felismerte az uniós támogatásokban rejlő lehetőséget, amely újabb lendületet adott a fejlesztéshez. A 2007-ben benyújtott technológia és telephely fejlesztés pályázattal komoly épület és gépbeszerzés vált lehetővé. Nagy segítséget nyújtott a sikeres pályázathoz Dr. Suchman Tamás, aki a kistérségi ipari fejlődés elkötelezett támogatója volt.
2011-ben újabb pályázat, amely 110 millió forint támogatást jelentett a Halm Bt. számára, lehetővé tette, hogy a gyártott termékeik minősége megfeleljen a piaci elvárásoknak.
Fontos megjegyezni, hogy a tulajdonosok a megtermelt eredményt mindig a további fejlesztésekre fordították.
Böhönye Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 143/2016.(V.24.)Kt. határozatával, megbecsülése és tisztelete jeléülHalm Elektrotechnika Bt. részére a Böhönyéért kitüntető címet és oklevelet adományozta, és egyúttal a cég vezetésében töltött éveket megköszöni Wolfgang Halm Úrnak és további szép, nyugodt, tartalmas éveket kíván családja körében.
A díjat Wolfgang Halm úr vette át.
Böhönyéért díj kitüntetettje - Gönczöl György
Sokfelé járt az életében, de igazi otthonának mindig Böhönyét tartotta. Középiskolai tanulmányait Szekszárdon végezte, ahol közgazdasági technikusi oklevelet szerzett. Ezt követően a Böhönyei Áfésznél volt a legelső munkahelye.
Szabolcsi Mártával kötött házasságából két gyermekük született. Böhönyéhez való kötődését az is bizonyítja, hogy a Diófa utcában családi házat építettek. Munkahelyi eredményeit és közösségi tevékenységeit látva a község akkori vezetői a helyi művelődési ház igazgatói állására kérték fel. Örömmel elfogadta az ajánlatot, mert már akkor is szeretett közösségi dolgokkal különösen a fiatalok művelődési, szórakozási igényeinek kielégítésével foglalkozni. Érdeklődésének középpontjába a hangszeres, majd a vokális zene került. Már 18 évesen a Keszthelyi Helikon ünnepségek aranyérmes hangszeresekitüntetést kapta. Hamarosan fiatalos lendülettel megalakította az azóta már legendává vált Dió - Trió nevű együttest, amellyel hosszú évekig szórakoztatták a lakosságot, sok idegen vendéget is vonzva a faluba. Mintegy 10 évig volt a művelődési ház igazgatója. Szolgálva a kultúrát, film klubot, fotó szakkört, ifjúsági klubot, tánccsoportot, énekkart, citerazenekart, bélyeggyűjtő szakkört, nyugdíjas klubot, művészeti találkozókat, vetélkedőket, filharmóniai koncerteket, hangversenyeket szervezett a lakosság részére. Közben Szombathelyen elvégezte a népművelési-könyvtáros szakot, majd ezt követően az ének-zene tanári szakot Pécsett. Ezáltal lehetősége nyílt az iskolai oktatásban is részt venni. Megalakította élete első nagy gyermek karát, így teljesült nagy álmai egyike, a másik ugyanis egy felnőtt kórus létrehozása volt, ami még váratott magára. Vezetésével zengett a dal az iskolai ünnepségeken épp úgy, mint a községi rendezvényeken. Kórustalálkozók, fesztiválok sora következett. Közel 15 éves Böhönyei szolgálat után Siófokra hívták a Dél-Balatoni Kulturális Központ fő munkatársának, majd a balatonkenesei zeneiskola állását töltötte be három évig. Ekkor értesült arról, hogy Böhönyén megüresedett az ének-zene tanári állás. Zsoldos Márta Piroska akkori iskolaigazgató szívesen fogadta vissza a volt kollégák közé. Azóta 22 év telt el és közben teljesült élete másik nagy álma is. Mindannyiunk nagy örömére megalakította a községi kórust majd annak utódját, az egyházi énekkart. A balatoni szép évek után a böhönyeiek még szebbnek bizonyultak, hiszen a zene bűvöletében élt egy életen át. Egész életét a zenének, a kultúrának és az emberi kapcsolatoknak áldozta.
Babits Mihály Második ének című versének néhány sorában összefoglalja a zene által kijelölt életutat.
„Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Böhönye Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 145/2016.(V.24.)Kt. határozatával, megbecsülése és tisztelete jeléülGönczöl György részére a Böhönyéért kitüntető címet és oklevelet adományozta