Cikkek

 

PROGRAMAJÁNLÓ - RETRO FILMVETÍTÉS

 
Böhönye község intézményeibe a tegnapi napon már be-be nézelődött a húsvéti nyuszi.


A Böhönyei Gézengúz Óvodában kedden délelőtt a gyermekek lelkesen keresték a nyuszi által gondosan elrejtett húsvéti tojásokat. A kiscsoportosok pedig egy vidám, tavaszi hangulatú műsorral is készültek ez alkalomból. Délután 15 órára pedig egy nyusziváró kézműves délutánra várták a kis- és nagy tesókat, szülőket és nagyszülőket, melyen csodaszép húsvéti tojásokat készítettek közösen.

A húsvéti nyuszi délután a Böhönyei Községi Könyvtár és Művelődési Házba is ellátogatott, ahol a Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjait örvendeztette meg a szanaszét hagyott húsvéti tojásaival

 

 

BESZÁMOLÓ - KONCERT A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁN

A Magyar Költészet Napját 1964. óta minden évben április 11-én ünnepeljük.

Az idei alkalommal Böhönye Község Önkormányzata, a Böhönyei Községi Könyvtár és Művelődési Ház

szeretettel várta a kicsiket és a nagyokat a Kultúr Találka Együttes koncertjére.

Műsorukban zenével karöltve szólaltak meg népszerű magyar versek, megörvendeztetve produkciójukkal a jelenlévőket.

A rendezvény megvalósulását a kaposvári Takáts Gyula Vármegyei Hatókörű Városi Könyvtár támogatta.

 

Bővebben: Beszámoló - Magyar Költészet Napja Böhönyén

 
Böhönye Község intézményei és közterei már húsvéti díszbe öltöztetve közvetítik az ünnep hangulatát az itt élők és az átutazók számára.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindenkinek, aki a település szebbé tételében és a húsvéti ünnepi hangulat megteremtésében aktív szerepet vállalt:
Veszprémi Beáta elnök asszonynak és a Böhönyei Sz.építők csapatának a központi parknál elhelyezett nyúl családért, a tojásfa feldíszítéséért Gschwindt Józsefné nyugdíjas klub vezetőnek és a nyugdíjas klub tagjainak, Németh Imrének a Civilek Háza előtti teret díszítő integető nyulak elkészítéséért, valamint a Kommunális csoportnak a faluszépítő munkáért

 

Alkategóriák

Pályázatkereső

 

www.pafi.hu

Közadatkereső

Joomla template by ByJoomla.com