A magyar költészet napja a böhönyei könyvtárban
A magyar költészet napját, József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük Magyarországon.
Településünkön már e jeles napnál korábban elindult az évforduló előtt tisztelgő programsorozat. A böhönyei Községi Könyvtárban április 05-én költészet napi műsorra vártuk az általános iskola tanulóit. A Somogy Megyei Könyvtári Szolgáltató Rendszer támogatásával a „Kávészünet” zenekar előadásában hallhattunk megzenésített verseket. A repertoárban József Attila, Petőfi Sándor, Juhász Gyula, Csokonai Vitéz Mihály versei szerepeltek modern zenei stílusban. A zene és a vers egy tőről fakad. Bizonyított, hogy a zene segítségével könnyebben eljut a vers a mai ifjúsághoz. A koncerten örömmel láttuk, hogy a diákok együtt énekelték a verseket a zenekarral, a dallam segített a szöveg elsajátításában.
A Kultúra Fiatal Nagyköveteiként emlegetett Kávészünet zenekar évről-évre ellátogat könyvtárunkba.
A költészet napi programjaink sorát április 12-én folytattuk. Helyi amatőr írónk, Hosszu Lászlóné A látóhatáron túl című kötetének bemutatójával vártuk a felnőtt közönséget. Bemutatkozott a nemrégiben alakult Böhönyei Dalkör megzenésített versekkel, majd az Amatőr Írók-Költők Társaságának tagjai saját verseiket, írásaikat osztották meg a résztvevőkkel. Ezek után bárkinek lehetősége nyílt a kedves versét elmondani, felolvasni.
1956-os emlékmű Böhönyén
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára az ’56-os Emlékbizottság által közzétett pályázaton Böhönye Község Önkormányzata támogatást nyert „Büszkeségpont” létrehozására.
Az emlékmű a Központi Parkban kerül elhelyezésre olyan meglévő emlékművek mellé, amelyek a nemzeti sorsfordulókat szimbolizálják, arról tanúskodnak, hogy Magyarország népe vérrel adózott a szabadságért és az igazságért.
A felállítandó obeliszken az emlékév jelképe, egy megdöntött, nemzeti színű lyukas zászló mellett a következő felirat olvasható majd: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”. Maradandó és örök emléket kívánunk állítani az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak.
Az emlékmű létrehozását az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.
TÁJÉKOZTATÁS
Böhönye Község Önkormányzat Szociális Bizottsága a 29/2013.(XI.21.) önkormányzati rendelet előírásai ALAPJÁN
FELHÍVÁST TESZ KÖZZÉ
A felsőoktatásban nappali tagozaton BSc/BA, illetve MSc/MA tanulmányokat folytató böhönyei fiatalok számára a lakóhelyükhöz történő kötődés erősítése, valamint a tanulmányaik ideje alatt felmerülő költségeik enyhítése céljából.
A kérelem benyújtás feltételei:
Felsőoktatási ösztöndíjban részesülhet kérelme alapján a böhönyei lakóhellyel rendelkező bármely államilag elismert felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató nappali tagozatos hallgató:
A kérelemhez csatolni kell az aktuális félévre vonatkozó hallgatói jogviszony igazolást és az előző félévről a lezárt leckekönyv másolatát, vagy az azzal egyenértékű és azonos információkat tartalmazó elektronikus dokumentumnak az illetékes tanulmányi osztály által aláírt és lepecsételt eredeti példányát. A felsőfokú oktatási intézményben tanulmányait kezdő kérelmezőnek a hallgatói jogviszony igazolását kell benyújtani.
Az ösztöndíjat fél évre lehet megállapítani szeptember 1. és január 31. között.
Az ösztöndíjat fél évre lehet megállapítani február 1. és június 30. között.
A felsőoktatási ösztöndíjban részesülő hallgató köteles bejelenteni, ha hallgatói jogviszonya év közben bármely okból megszűnt.
A kérelmet Böhönye Község Önkormányzat Szociális Bizottságához címezve, 2016. október 15-ig nyújthatják be a következő félévre, melyhez csatolni kell a fentiekben felsorolt igazolásokat és iratokat. A kérelmekről a Szociális Bizottság dönt.
Kovácsné Balogh Éva
Szociális Bizottság elnöke
Kitölthető kérelem letöltése PDF formátumban
Kitölthető kérelem letöltése DOCX formátumban
Önkormányzati hírek
Tisztelt Böhönyei Lakosok!
Az augusztusi hírlevélben foglaltakat szeretném kiegészíteni, a befejezett munkálatainkról örömmel tájékoztatni Önöket.
Az Illés-napi búcsú és falunapunkönzetlen támogatóinak szeretnék ismét köszönetet mondani a faluújságunk hasábjain is, nagyra értékelve, méltányolva segítségüket, amellyel számottevően hozzájárultak sikeres rendezvényünkhöz:
Balaton Drink Kft., Balaton Ker-Tész Szövetkezet, Böhönye Község Önkormányzata, Böhönye Községi Sportegyesület, Böhönyéért-Somogyért Egyesület, Böhönyei Gézengúz Óvoda, Böhönyei Gézengúz Óvoda Konyhája, Böhönyei Önkéntes Tűzoltóegyesület, Böhönyei Szabadság Mezőgazdasági Zrt, Claessens Peter, Csikós Zsuzsanna, dr. Cifra Árpád, Csillagösvény – Böhönye a Határon Túli Magyarokért Egyesület, Európa Pék Kft., Ferrokov Kft., FZT Bt. (Fekete Sándor), Halm Elektrotechnika Bt., Havik Kft. (Hajdu Zoltán), Horváth László, Joe-Shop Kft., Kommunális csoport, Községi Könyvtár és Művelődési Ház, Lagroland Kft., Leopold Judit, Marcali Coop Zrt., Máté József Imre, Máté Róbert, Molnár Ágnes, Molnár János, Önkormányzati Tűzoltóság, Pannon-Gáz 99 Kft., Papp Sándor, Pesti Attila, Pintér Sándorné, Pitypang Lakásotthon, Polgárőr Egyesület, Pósai Horgászegyesület, Rádics Ferenc, Rendőrség, Somogy Takarék Szövetkezet, Stropek László, Szabó Zsolt, Szociális Alapszolgáltatási Központ, Tóth Attila, Tóth Zoltán, Vezdén Pál, Zso-Va Kft. (Kulcsár Zsolt).
Beadtuk pályázatunkat a Hivatal energetikai felújítására,amelynek megnyerése esetén az épület hőszigetelése, fűtésrendszere korszerűsödik, külső homlokzata megújul.
Mobilitási pályázatunkis beadódott, ahol egy autómentes napot hirdetünk meg szeptember 16-22-ig fiataloknak, időseknek egyaránt, kerékpártúrával egybekötve.
A Sport- és szabadidőparkraszintén pályáztunk, a községi sportpályán kerülnének elhelyezésre a szabadtéri sporteszközök. A sportöltözőbe a gáz bevezetésea napokban fejeződött be.
Bővítettük a klimatizált helyiségekszámát az orvosi rendelőkkel, várókkal. Sikerült egy jó állapotú Citroen Jumper kisteherautótvásárolnunk, amely áruszállításban a lakosság rendelkezésére is áll.
A megtermelt zöldségeket továbbra is kedvezményes áron kínáljuk Önöknek megvételre a kommunális csoportban és a piacon, hétköznapokon, 7- 14 óráig.
Hibabejelentésüket,a település üzemeltetésével kapcsolatos kéréseiket, észrevételeiket a 30/701-8951 számon tehetik meg továbbra is, a 85/522-008 mellett.
A buszváró épületét rendbe tettük, az üzlethelyiségét kiadásra hirdetjük meg, várjuk az érdeklődőket. A járda rendbetétele, térkövezése befejeződött, amely kiegészült a Könyvtár előtti résszel is.
Szeretnénk újabb utcák járdaépítésével, térkövezésével folytatni. A Bem utcamart aszfaltozásaszeptember elején szintén megtörtént.
A 2. világháborús emlékműkörnyezetét is megszépítjük, térkőburkolattal látjuk el, ezt követi a központi park „útja”.
Büszkeségpontpályázaton is szeretnénk indulni, az 56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére.
Idén is beadjuk a BM-tűzifaigénylésünket, az arra jogosultak számára megteremtve a lehetőséget a téli tűzifa kiegészítésére.
Emellett biztosítunk még tüzelőta rászoruló családoknak a tél beállta előtt, segítve megélhetésüket.
A Hivatalinformatikai korszerűsítését szintén pályázati forrásból szeretnénk megoldani.
A tanévkezdéstÖnkormányzatunk a tavalyi évhez hasonlóan, természetbeni támogatás formájában segítette, kiterjesztve a kört, az óvodás korú gyermekektől a felsőoktatásban tanulókig bezáróan.
A „Virágos gondozott porta”címet a civil szervezetek bevonásával idén is megkaphatták mindazok, akiknek szép, gondozott az udvaruk, házuk. Köszönet érte, hogy munkájukkal településünk összképét is szebbé tették.
Új táblát kaptak:
Németh Józsefné, Nagy László, Zalai Zoltánné, Vörös László, Reitberger Wilfried, Kiss Tiborné, Takács István, Vida Tibor, Balogh László, Kertész Istvánné, Pánovics László, Dr. Savanyó József, Szente Ferenc, Bakai Lajosné, Dr. Hajdu Enikő, Kiss László, Szente Lajos, Fekete Imréné, Merkei Sándorné, Bódis István, Klauz István, Vas József, Magyar Ferencné, Horváth László, Horváth Zoltán, Riba László, Dr. Cifra Árpád, Kiss Lajos, Demes Ferencné, Peresztegi Béla, Takács József, Juhász Márta.
Emléklapot kaptak (meglévő tábla mellé):
Göncz Gábor, Bencze Andor, Buruian Béla, Vörösné Pécsek Zsuzsanna, Pintér József, Garai Ferenc, Wolf Peter, Kulcsár Ferenc, Farkas Imre, Negyedes Lászlóné, Lábas Etelka, Klauz Jánosné, Nagy Tamás, Kiss József, Nagy Piroska, Horváth Ferenc, Rádics Zsolt, Káplár Ferenc, Bősze Józsefné, Király Tibor, Hosszú László, Bóka Lajos, Szabó Jánosné.
Augusztus 20-án, állami ünnepünkön, már második alkalommal átadtuk a „BöhönyeDíszpolgára” és a „Böhönyéért” elismeréseket.
A kitüntető címeket képviselőtestületünk megbecsülése és tisztelete jeléül 2016-ban a következőknek ítélte oda:
Böhönye Posztumusz Díszpolgára: Vörös József esperes-plébános,
Böhönyéért elismerés: Böhönye Községi Sportegyesület
Böhönyéért elismerés: Halm Elektrotechnika Bt.
Böhönyéért elismerés: Gönczöl György zenepedagógus, karnagy
Életművükhöz, munkásságukhoz, hitelességükhöz gratulálunk.
Szeptember hónaptól kezdődően a Művelődési Házbankéthetente kézműves foglalkozásokat tartunk a kötés, horgolás, varrásiránt érdeklődőknek. A klubot Nagyné Kollár Irma vezeti. Indult: 2016.09.07 (szerdán) 17 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Pályázati segítséggel „számítógépes” ingyenes tanfolyamotszervezünk a Községi Könyvtár és Művelődési Házban.
A hallgatók a tabletet, amin tanulnak, ajándékba kapják a képzés végén.
2016.09.21-én 17.00-kor Fórumot tart Móring József Attila képviselő úr, a betelepítési kvóta elleni népszavazásról, térségünk aktuális kérdéseiről, a közügyeink iránt érdeklődő lakosokat tisztelettel várjuk.
2016.10.02-án, vasárnap, a népszavazáson való részvételre kérünk mindenkit.
Az Idősek Világnapjáhozkapcsolódó rendezvényeinken megbecsülésünk és tiszteletünk jeléül hívjuk és várjuk nyugdíjasainkat és a szépkorúakat.
Időpontok: 2016.10. 07.(péntek), 16 óra, ill. a szépkorúaknak 2016.10.10.(hétfő) 16 óra.
Szeretettel várunk mindenkit!
Böhönye, 2016. 09.12.
Tisztelettel: Zsoldos Márta Piroska
Móring József Attila országgyűlési képviselő a népszavazásról
Miért tartja fontosnak, hogy a választókerület polgárai elmenjenek a szavazásra?
Európa soha nem látott mértékű bevándorlással néz szembe. Csak tavaly 1,5 millió bevándorló érkezett kontinensünkre és további milliók akarják követni őket a jobb megélhetés reményében. Ha nem cselekszünk, ez a népvándorlás szétfeszítheti Európát. A bevándorlás beláthatatlan következményekkel jár. Az elmúlt hónapok eseményei bebizonyították, hogy a bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés van. A kényszerbetelepítéssel megváltozna Európa, így Magyarország etnikai, kulturális és vallási összetétele. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a migránsok döntő többsége nem hajlandó alkalmazkodni az európai szokásokhoz. Különösen aggasztó, hogy a bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a nők elleni zaklatások száma. Meg kell védeni a gyermekeinket, családjainkat, kultúránkat, országunkat!
A népszavazás a legjobb módja annak, hogy Brüsszel tudtára adjuk, mi nem kívánunk a migránsokkal együtt élni!
Mi tesz a Fidesz a választókerületben, hogy felhívja az emberek figyelmét a szavazáson való részvételre?
Választókerületben fórumokat tartunk a kötelező betelepítési kvóta veszélyeiről, továbbá az Országjárás elnevezésű program keretében vendégeket is hívtunk, így szeptember 14-én, Marcaliban dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, valamint szeptember 20-án, Balatonbogláron Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár tartott előadást a bevándorlás veszélyeiről, problémáiról. Választókerületben több helyszínen kint vagyunk az utcákon, standjainkon lehetősége nyílik szimpatizánsainknak aláírásukkal támogatni kezdeményezésünket, valamint igyekszünk megválaszolni a felmerült kérdéseket, és bővebb információt adó szórólapokat is osztogatunk.
Miért kell nemmel voksolni?
A kényszerbetelepítés jogtalan. Brüsszel nem kérte ki az európai emberek véleményét, így a magyarokét sem. Az is elfogadhatatlan, hogy Brüsszel a nemzeti parlamenteket megkerülve hoz olyan döntéseket, amelyek évtizedekre meghatározhatják Európa sorsát. A kényszerbetelepítés veszélyezteti kultúránkat, a magyar emberek biztonságát, ezt nem engedhetjük.
Mit üzennek ezzel a szavazók a kormánynak, a politikusoknak, az EU-nak?
Az üzenet egyértelmű, köszönjük, de nem kívánunk együtt élni a bevándorlókkal. Nem szeretnénk, ha kényszerbetelepítés következtében több ezer migránst küldenének hazánkba, s kényszerítenék őket letelepedésre úgy, hogy elsődleges úti céljuk Németország volt. Nem kívánunk együtt élni velük és valószínűleg ők sem velünk. Betelepítésük beláthatatlan következményekkel járna. Sikeres népszavazás esetén egyértelművé tehetjük Brüsszel számára, hogy a magyar emberek elutasítják a kényszerbetelepítést és a brüsszeli politikát. Nagyon valószínű, hogy példánkat más országok is követik majd.
Mit tapasztal, a választókerületben, foglalkoztatja az embereket a téma? Hogyan vélekednek?
Szerintem alapvetően három választ adnak az emberek. A választók többsége egyetért a kezdeményezéssel, gyermekeik, családjaik, unokáik a jövő generációjának és kultúránk védelme érdekében maximálisan támogatják a kezdeményezéseinket és alig várják az október 2-i népszavazást. Akadnak, akik a liberális média torzító tudósításainak hatására háború elől menekülő szerencsétleneket látnak a migránsokban. De kérdezem én: honnan van egy földönfutó menekülőnek 5-6 ezer eurója az embercsempészek számára? A harcok elől miért életerős fiatalemberek menekülnek tömegével, a nőket, gyerekeket, öregeket ott hagyják az életveszélyben? És vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy őket ez a probléma közvetlenül nem érinti, pedig tévednek. A migránsok kötelező betelepítésének napjától egyikünk sem lenne biztonságban, éljen bárhol az országban.
Előfordultak-e migránsokkal kapcsolatos publikus ügyek, események a vk. területén? (pl. Márián is láttunk többször a központi strandon burkiniben fürdő nőket, ill. a Mária Hotelben tucatnyi migráns lakott egy ideig.) Ha igen, mi volt ezek következménye?
Választókerületemben nem volt konkrét, hozzájuk köthető atrocitás, viszont tömeges megjelenésük több településen is félelmet keltett. Az, hogy ideiglenes szálláshelyeiken, illetve az őket szállító tömegközlekedési eszközökön mit hagytak maguk után, csak megerősíthet minket abban, hogy ilyen kultúrával rendelkező emberekkel nem kívánunk együtt élni.
Mi várható, mire számíthatunk, ha akár az igenek, akár a nemek száma lesz nagyobb?
Mi, magyarok mindig népszavazáson döntöttünk a jövőnket érintő legfontosabb ügyekben, így a NATO-és EU-csatlakozás kérdéséről. Így lesz október 2-án is. A népszavazás a legjobb módja, hogy üzenetet küldjünk Brüsszelnek: ez így nem mehet tovább. Ha elegen veszünk részt a népszavazáson, akkor a bürokraták nem folytathatják majd eddigi veszélyes politikájukat és talán a többi európai ország is ráébred, a probléma hatalmas, talán még nem késő tenni ellene. Példaként járhatunk elől, nem titkolt vágyunk, hogy lesz olyan európai ország, aki példánkat követve felemeli hangját Brüsszel politikája ellen.
Milyen eredményre számít a választókerületben?
Reményeim szerint sikerre visszük a népszavazást, hisz pártállástól függetlenül mindannyiunk közös érdeke, hogy egy élhető Európában, magyarok lakta Magyarországon biztonságban élhessünk és nevelhessük gyermekeinket, unokáinkat. Az október 2-i népszavazás nem a pártokról szól és nem a belpolitikai küzdelmeinkről. Az a tét, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, családjainkat, kultúránkat és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot.
Kérem Önöket, menjenek el, és október 2-án szavazzunk mindannyian NEMMEL!
HIRDETMÉNY
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE
ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁST
TŰZÖTT KI.
A népszavazásra feltett kérdés:
„Akarja-e, hogy az Európai Unió
az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is
előírhassa nem magyar állampolgárok
Magyarországra történő kötelező betelepítését?
A SZAVAZÁS NAPJA:
2016. OKTÓBER 2.
A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART.
NÉVJEGYZÉK
A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről
2016. augusztus 15-ig értesítést kapnak.
SZAVAZÁS
A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár személyesen szavazhat.
A szavazás napján lakóhelyétől távol tartózkodó választópolgár
belföldönaz általa megjelölt településen átjelentkezéssel,
külföldönMagyarország külképviseletein adhatja le szavazatát.
Átjelentkezést 2016. szeptember 30-án16.00 óráig,
a külképviseleti névjegyzékbevételt 2016. szeptember 24-én16.00 óráig
lehet kérni a valasztas.huoldalon, illetve levélben vagy személyesen
a lakóhely szerint illetékes helyi választási irodától.
Részletes tájékoztatásért látogassa meg a valasztas.huweboldalt,
vagy forduljon a polgármesteri hivatalban működő választási irodához.
Nemzeti Választási Iroda